Teleki József, a tudós

Teleki József, apja tanácsára és hajlamainak megfelelően, hivatásszerűen foglalkozott különféle tudományos kérdésekkel. Eredetileg a geológia, a mineralógia, a vegyészet érdekelte. A budai hegyekbe tett gyakori kirándulásokra elsősorban természettudományos érdeklődése indította. Gyenge fizikuma miatt szülői kérésre abbahagyta gyakorlati természettudományi vizsgálódásait. Külföldi tanulmányútjáról hazatérve 1815-ben bekapcsolódott Pest szellemi életébe. Kezdetben nyelvészeti problémák, a nyelvújítás foglalkoztatta. Az 1820-as évek legelejétől azonban már véglegesen a történeti kutatások felé fordult.

A nyelvújítás körüli vitákban részben a kétszer is Marczibányi díjjal jutalmazott nyelvészeti pályamunkáival vett részt. Az 1816. esztendei jutalomra A magyar nyelvnek tökéletesítése új szavak és új szólásmódok által címmel adott be pályamunkát. Az 1817. évre meghirdetett pályázatra Egy tökéletes magyar szótár elrendeltetése, készítése módja c. munkáját küldte be. Mindkét műve a jutalmazott dolgozatok között volt, amiket a többi pályadíjas dolgozattal két kötetben nyomtattak ki 1821-ben. Teleki József göttingeni egyetemi tanulmányai idején találkozott a korszerű német nyelvújítási elképzelésekkel. Ezek ismeretében építette fel nyelvelméletét, de felhasználta a Kis János és Pápay Sámuel hazai nyelvelméleti munkáit is. Teleki a nyelvújítás szélsőséges megnyilvánulásai között a középutat keresve jutott el Kazinczy Ferenc elveinek elfogadásáig. „Valamint minden dologban, úgy a nyelvmívelésben is a nagy félénkség veszedelmesebb a vakmerőségnél. Ez ... a célhoz közelebb viszen, míg amaz minden lépésünket akadályoztatja.” Nyelvészeti vitacikkeit a Tudományos Gyűjtemény c. folyóirat 1818-1820. évi köteteiben jelentette meg. Itt olvashatók könyvismertetései is.

Első történeti tárgyú cikke jogtörténeti érdeklődésre vallott: Spártának polgári alkotmányáról és törvényéről. Ezzel a tanulmánnyal véglegesen elkötelezte magát a történeti kutatások mellett. A következő dolgozatai már a magyar történelem két jelentős eseményével foglalkoztak, ma a történeti esszé műfajába sorolnánk. Megjelenésük helye is ezt a véleményünket erősíti. Az újonnan indult, Kisfaludy Károly szerkesztette Aurórában, egy irodalmi almanachban, 1822-ben Eger várának 1552-es ostromát, 1823-ban Első Lajos nápolyi hadjáratait ismertette. Mindkettőben már az események okait kutatta, felmutatva hatásukat. Az előbbiben rámutatott a történelmi ismeretek érzelemformáló hatására is. „Meg fogják tehát ezek engedni, hogy figyelmöket egy illy történetre vonhassuk meg, mely mindeneket szánakodással vegyült bámulásra, örömre, minket pedig azon hazának, nemzetnek, melly illy tetteket szülhete, tisztább szeretetére gerjeszt.”

Magyar történetírói tevékenysége ezután a Hunyadiak kora felé fordult. Úgy ítélte meg, hogy erre a korszakra már rendelkezik akkora forrásanyaggal, hogy annak nemcsak eseménytörténetét, hanem társadalom-, és művelődéstörténetét is bemutathatja.